Bajorország legnagyobb síterepei
2017.08.10.
2024.02.28.
sielok.hu
| frissítve: 2024.02.28.
Bár nem köztudott, Bajorország az Oktoberfesten, neuschwansteini kastélyon és a focicsapatain kívül a síturizmusáról is ismert. Ide ugyanis még éppen "átlóg" az Alpok, nem csoda tehát hogy itt találhatóak Németország legnagyobb síterepei. Cikkünkben ezeket mutatjuk be.
Garmisch Partenkirchen, ahol téli olimpiát is rendeztek
Bajorországba Salzburg felől utazva közvetlenül a Berchtesgadener Land után következik a Chiemgau nevet viselő vidék. Ez a terület az utazók számára leginkább a Salzburgot Münchennel összekötő A8-as autópályától néhány méterre található Chiemsee-ről lehet ismerős. A Chiemgauer Alpok a magyar turisták előtt még egy viszonylag felfedezetlen vidéknek mondható, pedig a környék több sítereppel is rendelkezik, melyek közül az egyik, a Winklmoos-Steinplatte a minden igényt kielégítő csúcskategóriába sorolandó. A síszezon Németországban december elején kezdődik, majd április beköszöntével egymás után zárnak be a síterületek, de egyes helyeken egészen május elejéig élvezhetjük a tél örömeit. Az árak és a szolgáltatás minősége nagyjából azonos az osztrák területekkel.
Az igazsághoz azért hozzátartozik, hogy a legnagyobb német síterep, Winklmoosalm - Steinplatte egy jó része átnyúlik Ausztriába. De ettől talán csak még izgalmasabb lesz, hiszen nem sok olyan hely van, ahol sítalpon csúszhatunk át egy országhatáron!
Továbbá kiemelnénk még a Zugspitze gleccsert, ami Németország egyetlen gleccser síterepe, és egyben itt található az ország legmagasabb pontja is: 2962 méter. A hegyre, 2650 méteres magasságig akár egy 1930 óta üzemelő, részben alagútban haladó fogaskerekű vasúttal is fel lehet jutni, ami Garmisch-Partenkirchenből indul és 19 km hosszú.
Apropó, Garmisch-Partenkirchen: azon túl, hogy itt rendezik meg a híres Négysáncversenyt 1952 óta, az itteni síterep közvetlen szomszédja a Zugspitzének (ahogy a terepek sítérképén is látható), így a két síterep együtt 60 km-nyi pályát nyújt! Tipp: a Top Snow Card síbérlet érvényes mindkét síterepre, sőt másik 7 tiroli hegyre is, további 120 km sípályát biztosítva tulajdonosának.
Az igazsághoz azért hozzátartozik, hogy a legnagyobb német síterep, Winklmoosalm - Steinplatte egy jó része átnyúlik Ausztriába. De ettől talán csak még izgalmasabb lesz, hiszen nem sok olyan hely van, ahol sítalpon csúszhatunk át egy országhatáron!
A német-osztrák határt jelző tábla a sípályán
Gletscherbahn Zugspitze - ezzel a kabinossal juthatunk fel Németország csúcsára
Bajorország TOP 10 síterepe
| Síterep | Pályák | Liftek | Szintkül. | |
| 1. | Winklmoosalm - Steinplatte | 42 km | 14 db | 1120 m |
| 2. | Balderschwang | 41 km | 13 db | 500 m |
| 3. | Garmisch - Partenkirchen | 40 km | 18 db | 1310 m |
| 4. | Obertsdorf | 34 km | 14 db | 1047 m |
| 5. | Sudelfeld | 32 km | 13 db | 713 m |
| 6. | Oberjoch | 32 km | 5 db | 429 m |
| 7. | Brauneck - Lenggries-Wegscheid | 31 km | 15 db | 1012 m |
| 8. | Zugspitze gleccser | 20 km | 10 db | 720 m |
| 9. | Rettenberg - Grünten | 17 km | 8 db | 800 m |
| 10. | Spitzingsee - Tegernsee | 15 km | 10 db | 600 m |






