35. születésnapját ünnepelte a Síoktatók Magyarországi Szövetsége
2025.02.03.
Wesselényi Andrea
A magyar síoktatás bölcsőjének számító helyszínen, Murauban tartotta koordinációs sítáborát decemberben az SMSZ. A szervezők a hazai síélet legnagyobb szabású szakmai programját kötötték össze a születésnap ünneplésével. A tábor zárónapján mintegy 150 magyar síoktató gyűlt össze a köszöntőre, ahol Kreischberg képviselői is méltatták szerepüket.
Dr. Egri Katalin, az SMSz elnöke mellett Karl Fussi, a Kreischberg lifttársaság igazgatója
Kreischberg hálával tartozik a magyar síoktatóknak
Karl Fussi és Ernst Pintar megható beszédben emlékeztek meg a 35 évvel ezelőtti időkről, és arról, hogy hogyan lett néhány síoktatónak köszönhetően Murau a magyar síelők kedvenc síterepe. A tanítványok később gyerekeikkel, majd unokáikkal is visszatértek a Kreischbergre, hiszen mindenki kötődik ahhoz a helyhez, ahol megtanult síelni. Dr. Egri Katalin a magyar síoktatók nevében vett át egy oklevelet Kreischberg vezetőitől, amin ez a szöveg olvasható: Kreischberg csapata gratulál a Síoktatók Magyarországi Szövetségének a 35 éves fennállása alkalmából. Szívből köszönjük a sísport iránti nagy elkötelezettséget és a sikeres együttműködést.
Ezt az oklevelet adta át Karl Fussi az SMSz elnökének a 35. születésnapon
Síoktatók az SMSZ-ben
A Síoktatók Magyarországi Szövetsége tömöríti a magyar szakképzett síoktatókat. A jelenleg közel 700 tagot számláló egyesületbe szavazati joggal rendelkező tagként a sportoktató alpesi sí, snowboard vagy sífutó és síroller sportágban megszerzett állami bizonyítvánnyal lehet belépni. Az egyesülethez csatlakozhatnak pártoló tagok is, akik szintén részt vehetnek az egyesületi programokon, így akár a táborokban is.Miből áll az SMSZ munkája?
Az SMSZ célja, hogy szakképzett oktatók révén biztosítsa a havas sportok korszerű, kulturált, biztonságos és technikailag egyre magasabb szintű elsajátításának és gyakorlásának lehetőségét mindazok számára, akik a havas sportágak valamelyikét választják. Ennek érdekében tagjai részére és a síoktatóképzésben résztvevő oktatójelölteknek képzési és továbbképzési programokat szervez. Az egységes szakmai irányelvek kidolgozásával, korszerű tananyagok készítésével és közzétételével, az oktatók háromévenkénti kötelező továbbképzésével, évente 25-30 program megszervezésével, belföldi és külföldi szakmai kapcsolatok ápolásával teremti meg a minőségi és biztonságos oktatást a havas sportágakban.
dr. Egri Katalin, az SMSZ elnöke megnyitja a koordinációs tábort Murauban | Kép: sielok.hu 2024.12. 08.
Mi az a koordinációs tábor?
A koordinációs tábor lényegében egy olyan továbbképzés, amelyen alapvetően a síoktató vagy snowboardoktató végzettséggel rendelkezők vesznek részt. Mondhatjuk, hogy a magyar sísport legnagyobb méretű közös szakmai besízése.
Kiképző oktatók az SMSZ muraui koordinációs táborában, balról jobbra: Megyaszai Lilla, Takács Norbert, Dalos Péter, Polacskó Dániel, Dr. Egri Katalin, Udvarnoki Gergely, Kovács Tamás, Gyurián Zoltán, Csollány Csaba, Dr. Dosek Ágoston
Közös bemelegítés a síelés előtt, Hodován Zsuzsanna csoportja a pártoló tagokkal
Hogyan zajlik egy koordinációs tábor?
A síoktatók működési engedélyük megszerzéséhez szükséges kötelező továbbképzést a koordinációs táborban teljesíthetik. A táborban szeretettel látják azokat is, akik nem síoktatók, de szeretnének tisztában lenni a síoktatás újdonságaival, és tökéletesíteni a sítechnikájukat. "Azért jöttünk ide, hogy a legjobbaktól tanuljunk" - válaszolta az egyik pártoló tag kérdésemre, hogy miért jött a táborba. A napi 2x2 óra csoportos "kiképzés" 3 napon át valóban intenzív tanulást és továbbfejlődést biztosít mindenkinek. Ezt egészítik ki a vacsora után tartott szakmai előadások, amit aztán közös programok, lazulás, hajnalig tartó beszélgetések követnek.
Gyurián Zoltán csoportja
Hol dolgoznak a magyar síoktatók?
Az SMSZ által képzett oktatók a síiskolákban, egyesületekben, klubokban, iskolai és céges sítáborokban, utazási irodák által szervezett utakon oktatnak és vállalnak egyéni oktatást is. Magyarországon körülbelül 600 ezer ember síel hobbi szinten, és csak kis hányaduk vesz igénybe síoktatót. A szövetség célja, hogy növelje ezt az arányt, és terjessze szélesebb körben a síkultúrát. Aki oktatóval tanul meg síelni, biztonságosabban, élvezetesebben tudja kihasználni az egyre értékesebbé váló havon töltött napokat. Ezt szolgálja a magyarországi 40 tanpálya is, ahol szintén képzett oktatók foglalkoznak a síelni tanulókkal már szeptembertől kezdődően.
Bélyeggel érvényesített síoktató igazolványok
Síoktatójelöltek egyik csoportja Murauban, középen dr. Egri Katalin, az SMSZ elnöke
















