Új pályaközpont épül Eplényben
2017.11.14.
2017.11.17.
Intersport Síaréna
| frissítve: 2017.11.17.
Az eplényi Intersport Síarénában megépült Magyarország legnagyobb sífelvonóval ellátott kezdő és családbarát pályája, valamint rajta egy kétüléses felvonó a pálya teljes hosszában.
A fejlesztések részeként az oktatópályák is bővülnek Eplényben
Az új pálya teljesen kezdőbarát, ahol lankás lejtőn tudod gyakorolni újonnan szerzett sí- vagy snowboardtudásod és ahol akár a gyerekekkel is bátran le lehet csúszni, hiszen elég széles ahhoz, hogy elférjetek egymás mellett.
Az új sípálya alja nemcsak azért lesz különleges, mert az új kétüléses felvonó onnan fog indulni, hanem azért is, mert a tervek szerint egy új bejárat, és egy új oktatóközpont is épül majd.
Az új pálya alját meg lehet majd közelíteni a régi felső, azaz 6-os parkolóból a bekötőút elején. Itt egy új 1 hektáros területen parkolót alakítunk ki. Ezzel további közel ezer új parkolóhelyet biztosítva vendégeink számára.
Az új bejárat majd ebből az új parkolóból lesz megközelíthető. Az új pálya aljában egy új oktatásszervezés 2 munkaállomással, 2 új pénztár, új kölcsönző, és egy új, hangulatos vendéglátó egység várja majd a vendégeket terasszal és napozóágyakkal.
Ezen kívül az új pálya aljában egy új oktatópálya is helyet kap a síelők számára, valamint kialakításra kerül egy vadonatúj snowboard oktatóterület is.
Az A7-es pályából épült új, széles kezdőpálya mellett épül az új kétszemélyes ülőlift
Az új pálya alját meg lehet majd közelíteni a régi felső, azaz 6-os parkolóból a bekötőút elején. Itt egy új 1 hektáros területen parkolót alakítunk ki. Ezzel további közel ezer új parkolóhelyet biztosítva vendégeink számára.
Épül az új lift hegyállomása a Síarénában
Ezen kívül az új pálya aljában egy új oktatópálya is helyet kap a síelők számára, valamint kialakításra kerül egy vadonatúj snowboard oktatóterület is.
Új pályakarbantartó gépeket és hóágyúkat is beszerzett a Síaréna
Ezek tehát a 2017/18-as fejlesztések:
- 1 km hosszú, 50 méter széles kezdő és családbarát pályát alakítottunk ki az A7-es pályánkból.
- Magyarország leghosszabb ülőszékes felvonója közel 1 km hosszan húzódik az új pályán.
- Megnöveltük síkölcsönzőnk kapacitását 30%-al, így már több mint 700 pár felszerelés áll a látogatók rendelkezésére.
- További 100 méterrel növeltük tanulópályáink hosszúságát az új oktatóterületekkel.
- Új oktatókat képzünk, hogy senki ne maradjon le, több mint 30 fős oktatócsapat vár majd a tanulópályákon.
- Új ratrakokat és hóágyúkat szereztünk be.






