Schladming: Tenacious D a decemberi szezonnyitón
A hivatalos idénynyitót idén december 4-én tartják az ausztriai Schladmingban. Ez biztosan nem azt jelenti, hogy csak akkortól lehet majd síelni, a pályák valószínűleg már korábban is nyitva lesznek. December 4. az első nagy buli időpontja a szezonban, amikor egy fergeteges estét produkálnak a meghívott előadók.
Előtte nem árt, ha egy kissé megismerkedünk az osztrák slágerekkel is, hiszen egy osztrák együttes, a Bilderbuch nyitja majd az estét. A 2005-ben alakult zenekar 2015-ben jutott az osztrák listák élére a "Schick Schock" című albumával.
Rajtuk kívül fellép Christina Stürmer, aki először a 2003-as helyi Megasztár típusú műsorban tűnt fel, és mára, öt lemez után, az egyik legnépszerűbb osztrák énekesnő lett.
A német nyelvű vonalat még egy berlini DJ, Fritz Kalkbrenner képviseli.
Az est legnagyobb sztárja az amerikai Tenacious D duó. A két színész, Kyle Gass és Jack Black duója csak ezért az egy koncertért repüli át az óceánt. Őket már láthattunk korábban filmekben, különösen Jack Black filmjei lehetnek itthon is ismertek. A wikipédia által szatirikus rocknak nevezett stílusból kaphatnak ízelítőt a buli résztvevői.
A bulit pénteken tartják, de ez csak az első napja egy négynapos rendezvénysorozatnak, amelynek a központjában a síelés és a zene áll.
A koncertre 59 euróért kapható állójegy. Az idén először lehet un. kombinált jegyet váltani, amely érvényes a koncertre és napijegyként a sípályákra is 99 euróért.
Természetesen a fesztiválra a helyi idegenforgalom is készül. Külön erre az alkalomra kialakított csomagárakkal is várják a síelőket.
Így néz ki egy nyitóbuli Schladmingban (Kép: Schladming/Martin Huber)
A német nyelvű vonalat még egy berlini DJ, Fritz Kalkbrenner képviseli.
Tenacious D (Kép: Schladming/Michael Eins)

A rendezvény plakátja