Osztrák csoda: 700 méteres zuhanást úszott meg a sítúrázó
2023.02.15.
Bata Attila
A hegyimentők szerint is ritka szerencsésnek mondhatja magát az 59 éves osztrák sítúrázó, aki tegnap zuhant le körülbelül 3000 méteres magasságból. A saját maga által kioldott lavina aljában, 700 méterrel lentebb találták meg, súlyosabb sérülések nélkül.
A kritikus pont a gerincen. Kép: Polizei Salzburg
A Salzburgi Rendőrség közleménye szerint tegnap reggel két sítúrázó mászott fel a Rauris környékén található 3006 méter magas Ritterkopf-hegyre. Körülbelül 10 órakor elérték a csúcsot, majd pihenő után megkezdték az ereszkedést. Nem sokkal a visszaindulás után, kb. 11 órakor, az egyik sítúrázó megcsúszott a gerincen és a csúcs 45 fok meredek délkeleti oldalán sodródott le magatehetetlenül. A sítúrázó elmondása szerint saját maga hibázott a hegyen, nem külső körülmények miatt sodródott le a gerincről.
Ezzel egyidőben egy kb. 20 méter széles és 700 méter hosszú lavinát is elindított, amely egészen a hóomlás aljáig görgette. Társa, egy 52 éves sítúrázó, azonnal hívta a hegyimentőket. Szerencsére figyelemmel tudta követni az útját a lavinában, és nagyjából meg tudta határozni a helyet, ahol a hegyimentők kereshették társát.
A lezuhant sítúrázó bukósisak kivételével rendelkezett a szükséges felszereléssel, talán a szerencsén kívül ennek is köszönheti, hogy súlyos belső sérülések nélkül, kisebb külső sérülésekkel pl. horzsolásokkal megúszta.
A piros pontnál kezdődött és a kéknél ért véget a kaland. Kép: Polizei Salzburg
Közel a gerinchez. Az egyik síbotot itt látták. Kép: Polizei Salzburg






