Lavina Murauban két halálos áldozattal

2009.02.17. Bata Attila

Lavina Murauban két halálos áldozattal Hétfőn hat sítúrázót sodort el a lavina Murau környékén, közülük hárman sértetlenül megúszták a kalandot, egy hölgy kisebb sérülésekkel megmenekült miután sikerült magát kiszabadítani a hó fogságából, ketten azonban életüket vesztették.
Kérd a sielok.hu-t a Google-ben!
Hétfő délután egy és két óra között zúdult le a lavina a Rantenbach-völgyben, a 2490 méter magas Gamsleitecks oldalában. A bécsi és linzi turistákból álló tizenkét fős csoport két részre vált, az egyik csoport a Gamsleiteck csúcsot szerette volna megmászni. Ebből a csoportból vesztette életét egy hatvankilenc és egy hetvenhét éves turista.

Délután három óra után riadóztatták a hegyimentőket és a helikopteres szolgálatot. Az első áldozatot viszonylag hamar, a másodikat azonban csak este találták meg a másfél méteres hóréteg alatt. A rendőrség még vizsgálja a baleset körülményeit. A túrázók nagyon alábecsülték a lavinaveszélyt, hiszen amíg a Mura völgyének aljában szinte alig van hó, addig fenti turistautakra a napokban méteres friss hó hullott.

Az utóbbi napokban a környéken is havazott, és kedd reggeltől a négyes fokú lavinaveszély lépett életbe. A havazás a következő napokban is folytatódik, akár újabb fél méter friss hó is eshet.
KOMMENTEK

Szállástippek
Apartmenthaus Esther
A családias apartmanház Ramingstein 1.000 fős kis településén nyugodt környezetben 4 db különálló apartmannal várja vendégeit. Saját konyha, sítároló, infraszauna, WiFi, parkoló szintén megtalálható a házban.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
AKCIÓ
Woody Park csillagcsillagcsillagcsillag
2024-ben átadott 9 fős hütték a kreischbergi sípályák völgyállomásától 2 km-re. Kétszintes faházak minden igényt kielégítenek, mindegyikhez kandalló, szauna és jakuzzi is tartozik!
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
AKCIÓ
Almdorf Stadl
Önálló faházak Stadl an der Mur szélén, Kreischbergtől 11 km, Turracher Höhétől pedig 22 km-re. A 70, illetve 100 m2 lakóterületű házikók 6-9 fő részére.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
További szállástippek