Melyik síterepek nyithatnak ki először?
2013.11.05.
Bata Attila
Lassan az első hét is eltelik novemberből, az Alpok gleccserein és a finnországi pályákon már lehet síelni, de most nézzünk körül, hogy hosszú évek tapasztalatai alapján melyek lehetnek azok a (nem gleccser) síterepek Európában, ahol leghamarabb kezdhetik meg az idei szezont is.
Ha esetleg nagyobb mennyiségű hó hullik november közepén, az még sok helyen nem jelent automatikus nyitást. Ne felejtsük el, hogy a síterepek is csak most szedik össze alkalmazottjaikat, sokukra csak decembertől számítanak. Másrészről, novemberben még a szállásadók sem állnak készen a szezonra, így inkább az egynapos síelések jöhetnek szóba.
A népszerűbb helyeken macerásabb a pályákat előkészíteni, így például Chopok vagy Donovaly is inkább a biztosra megy. Mindkét helyen már kialakult forgatókönyvek mentén haladnak. Chopokon először a Biela Put melletti kezdőpályát és a közeli FIS pályát havazzák be az első hétvégére. Donovalyban pedig a Zahradiste oldal ülőliftje melletti két pályával szokott indulni a szezon.
Ausztria
Ausztriában a novemberi síelés a mikroklímának, a hihetetlenül modern hóágyúparknak és a magas fekvésű síterepeknek köszönhető. A mikroklímát tekintve a karintiai-stájer határon található Turracher Höhe minden évben az elsők közt nyitja meg pályáját. A hóágyú kapacitás a Schladming környéki pályákra jellemző. Hauser Kaibling vagy Planai felső részét (a liftek középső és hegyállomásai közötti szakaszt) szinte napok alatt képesek behavazni megfelelő időjárás esetén. A szomszédos Reiteralm pedig ilyenkor már alpesi versenyeket szokott rendezni, és rendszerint itt edz az osztrák és német csapat egy része is.Obergurgl-Hochgurgl
A magasabban fekvő síterepek közül a tiroli Obergurgl-Hochgurgl számít az egyik leghóbiztosabbnak, rendszerint itt az elsők között kezdődik a szezon és az utolsó között fejezik be. Ez persze csak a papírforma, a korábbi években is volt már rá példa, hogy egy rendkívüli havazás olyan síterepeknek (pl. Ötscher) is besegített, ahol nem jellemző a korai nyitás.
Szlovákia
Ha az időjárás a szokásos formáját hozza, akkor az idén is a két szokásos rivális Csorba-tó vagy Rohács/Spalena-völgy nyithat ki először. A Csorba-tó mellett csak az alsó részt szokták beindítani, Rohácson pedig nem teljes szélességében hóágyúzzák be a pályát, ha elsők akarnak lenni. Néha az időjárás tartogat meglepetéseket, így egy-két kisebb síterep is kinyithat, ahol a rövidebb pályákat könnyebb előkészíteni, mint pl. Zdiar és Hruštín az előző években.
Zdiar, Szlovákia, kivételes hóviszonyok 2009. október 16-án







