Jasná: 2024 januárjában ismét világkupa futamot rendeznek

2023.04.18. Bata Attila

Bár még nem ismert és egyáltalán nem hivatalos a jövő évi világkupa versenynaptár, azonban a szlovák síterep bejelentette, hogy 2024. január 20-án és 21-én a világ legjobb női versenyzői ismét az Alacsony-Tátrában versenyeznek.
A helyszín 2021-ben
A helyszín 2021-ben
Kérd a sielok.hu-t a Google-ben!
A nemzetközi Sí Szövetség (FIS) várhatóan a májusi dubrovniki kongresszusán a dönt a következő szezon versenyeinek helyszíneiről és időpontjairól, azonban a szlovák síterep már megerősítette, hogy a jelenlegi tulajdonosok vezetése alatt már harmadszor rendezhet világkupa futamokat.

Először 2016 márciusában az amerikai Mikaela Shiffrin nyerte a szlalomot, majd az osztrák Eva-Maria Brem az óriást. 2021-ben a Shiffrin ismét nyert szlalomban, azonban a hazaiak örömére Petra Vlhová végzett az első helyen óriás-műlesiklásban.

A januári versenyidőpont a tökéletes a síterepeknek, hiszen a két csúcsidőszak (karácsony és a februári síszünet) között újabb teltház várható. A legismertebb férfi versenyek közül is sokat rendeznek ebben az időszakban, pl. Kitzbühel, Wengen vagy Schladming.
Tegnapi hóviszonyok
Tegnapi hóviszonyok
Jasnán (Chopok) még tart a síszezon, ezen a héten még naponta járnak a síliftek, utána valószínűleg már csak hétvégenként, kedvező hóviszonyok esetén. Májusig kedvezményes áron kaphatóak a jövő évi szezonbérletek, amelyeket már az idei utószezonban is fel lehet használni.

Síelés Szlovákiában a szezon hátralévő részében:

Tátralomnic alsó rész

Április 16-án bezárt.

Tátralomnic-Lomnici-nyereg

Április utolsó hétvégéjén + május 1., valamint a május 6-7-i hétvége

Csorbató

Április 23-ig naponta. Április utolsó hétvégéjén + május 1., valamint a május 6-7-i hétvége

Chopok

Április 23-ig naponta. Április utolsó hétvégéjén + május 1., valamint a május 6-7-i hétvége

Rohács

Április 16-án bezárt, de megfelelő hóviszonyok esetén az április 22-i hétvégére kinyitnak.
KOMMENTEK

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Szállástippek
Liezky Panzió csillagcsillag
Kedvező árú családi panzió szobákkal és apartmanokkal Myto (500 m), Tále (5 km) és Chopok (11 km) közelében reggelis ellátással.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
AKCIÓ
Hotel Polovnik csillagcsillagcsillag
Kis hotel a Déményfalvi-völgyben, 6,5 kilométerre Chopok-észak / Jasná síliftjeitől reggelis ellátással. A szomszédos wellness hotel szaunáit a vendégek használhatják.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
Grandhotel Jasna csillagcsillagcsillagcsillag
Chopok észak egyik "legleg" szállodája közvetlenül a sípályák mellett, 50 méterre a kabinos lift állomásától! 1-4 fős szobák standard és deluxe felszereltséggel. Wellness: medence, szaunák, gőzfürdő, kültéri melegvizes jacuzzik!
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
További szállástippek