Ausztria, Olaszország: mikor kezdődhet a síszezon?
Eléggé népszerűek a tippelős játékok oldalunkon. Ha most arra kellene tippelni, hogy melyik országban mikor nyithatnak ki a síterepek, akkor eléggé bajban lennénk. Továbbra is sok a bizonytalanság, de nézzük, hogy áll a jelenlegi helyzet ebben a két országban.
Planai - Schladming
Kezdjük Olaszországgal, ahol Giuseppe Conte miniszterelnök már bejelentette, hogy nem tartja elképzelhetőnek, hogy karácsonykor engedélyeznék a síelést az országban. Azóta az olasz közélet egyik fontos témájává vált a kérdés. Sportolók és síterep-üzemeltetők hívják fel arra az illetékesek figyelmét, hogy közel 400 olasz síterepen egy szezonban kb. 120 ezer alkalmazott dolgozik, nagy részük idénymunkás, akik máshol nehezen tudnának elhelyezkedni.
A síterepek évente kb. 100 millió eurót költenek hóágyúzásra és ennek a költségnek a nagy része (kb. 70%) nyitás előtt jelentkezik a költségvetésükben. A bizonytalanság ellenére a hóágyúzás már idén is javában tart, így a karácsonyi bevételekre elég nagy szükségük lenne a síterepeknek. Ha a karácsony és a december végi időszak is elmarad a síterepeken, akkor a lezárt síliftek, szállások és vendéglők üzemeltetői az egyik legfontosabb időszak bevételeitől esnek el.
Conte azt is bejelentette, hogy tárgyal európai kollégáival és nekik is azt javasolja, hogy csak januártól, akkor is inkább a végén, nyissanak a síterepek. Azóta ez a téma Ausztriát is megosztja.
A nyugati tartományokban (Tirol és Vorarlberg) a szállásadók a korai nyitástól tartanak. Javaslatuk szerint január közepén, vélhetően javuló helyzetben kellene megkezdeni a szezont. A legnagyobb aggodalom, hogy egy korai nyitás utáni újabb kedvezőtlen emelkedés a járvány számaiban veszélyeztethetné a legfontosabb időszakot februárban, a síszünet három hetét.
Az is meggondolandó, hogy a legfontosabb külföldi turisták, főleg a németek, most csak korlátozással jöhetnének az ünnepek alatt, így a hazai síelők nem pótolnák a kieső foglalásokat.
Ellenkező véleményt fogalmazott meg Salzburg tartomány kormányzója, aki december 7-től folyamatosan nyitná az iskolákat, majd december 19-től a síterepeket is. Szerinte Salzburg tartományban jóval magasabb a helyi síelők aránya, és a fertőzés számai is kedvezőbben alakulnak ebben a tartományban az utóbbi időben.
Karintiában sincs egységes álláspont a nyitással kapcsolatban. A helyi szállásadók képviselője szerint sok szállás inkább január közepén nyitna, hiszen egyrészt kell kb. 10 nap az üzemkezdet beindításához, másrészt kérdéses, hogy a karácsonyi időszakban a külföldi vendégek (pl. a magyarok) egyáltalán milyen feltételekkel jöhetnek Ausztriába, és azokat hajlandók lesznek bevállalni.
Jelenleg tehát, csak annyi biztos, hogy semmi sem biztos. Valószínűleg a következő időszakban sűrűn változnak majd a dolgok a síszezonnal kapcsolatban, a magunk részéről megpróbáljuk követni az eseményeket.
Az olasz miniszterelnök a közös uniós tiltás ügyében beszélt a német és francia vezetőkkel is. Tegnap este, Emmanuel Macron francia köztársasági elnök jelentett be enyhítéseket Franciaországban, azonban a síelésről nem tudtunk meg konkrétumot. Annyit mondott a síszezonnal kapcsolatban, hogy személy szerint "nem tudja elképzelni a karácsonyi nyitást". Azonban ebben a kérdésben csak december elején döntenek az iparág szereplőivel és vélhetően a többi alpesi országgal folytatott megbeszélések után.
A síterepek évente kb. 100 millió eurót költenek hóágyúzásra és ennek a költségnek a nagy része (kb. 70%) nyitás előtt jelentkezik a költségvetésükben. A bizonytalanság ellenére a hóágyúzás már idén is javában tart, így a karácsonyi bevételekre elég nagy szükségük lenne a síterepeknek. Ha a karácsony és a december végi időszak is elmarad a síterepeken, akkor a lezárt síliftek, szállások és vendéglők üzemeltetői az egyik legfontosabb időszak bevételeitől esnek el.
Livigno, Olaszország, készül a pálya
A nyugati tartományokban (Tirol és Vorarlberg) a szállásadók a korai nyitástól tartanak. Javaslatuk szerint január közepén, vélhetően javuló helyzetben kellene megkezdeni a szezont. A legnagyobb aggodalom, hogy egy korai nyitás utáni újabb kedvezőtlen emelkedés a járvány számaiban veszélyeztethetné a legfontosabb időszakot februárban, a síszünet három hetét.
Az is meggondolandó, hogy a legfontosabb külföldi turisták, főleg a németek, most csak korlátozással jöhetnének az ünnepek alatt, így a hazai síelők nem pótolnák a kieső foglalásokat.
Nassfelden is készülnek
Karintiában sincs egységes álláspont a nyitással kapcsolatban. A helyi szállásadók képviselője szerint sok szállás inkább január közepén nyitna, hiszen egyrészt kell kb. 10 nap az üzemkezdet beindításához, másrészt kérdéses, hogy a karácsonyi időszakban a külföldi vendégek (pl. a magyarok) egyáltalán milyen feltételekkel jöhetnek Ausztriába, és azokat hajlandók lesznek bevállalni.
Gerlitzen
A síterepek itt (is) minél előbb nyitnának. Gerlitzen már kb. 80 ezer köbméter havat legyártott a pályákon, Nassfeld is napról-napra jobban néz ki. Ebben a tartományban is érződik a különbség, hogy a síterepek minél előbb nyitnának, a szállásadók pedig inkább várnának még egy kicsit. Jelenleg tehát, csak annyi biztos, hogy semmi sem biztos. Valószínűleg a következő időszakban sűrűn változnak majd a dolgok a síszezonnal kapcsolatban, a magunk részéről megpróbáljuk követni az eseményeket.
Frissítés
Az osztrák pénzügyminiszter, Gernot Blümel, tegnap visszautasította az olaszok javaslatát, hogy ne nyissák meg a síterepeket karácsonykor. Elmondta, hogy az osztrák turizmus az ünnepi időszakban kb. 2 milliárd eurós bevételtől esne el. Ha az Unió betiltaná a karácsonyi síelést, akkor kompenzálnia kellene a turisztikai vállalkozásokat.Az olasz miniszterelnök a közös uniós tiltás ügyében beszélt a német és francia vezetőkkel is. Tegnap este, Emmanuel Macron francia köztársasági elnök jelentett be enyhítéseket Franciaországban, azonban a síelésről nem tudtunk meg konkrétumot. Annyit mondott a síszezonnal kapcsolatban, hogy személy szerint "nem tudja elképzelni a karácsonyi nyitást". Azonban ebben a kérdésben csak december elején döntenek az iparág szereplőivel és vélhetően a többi alpesi országgal folytatott megbeszélések után.








Tegnap a tiroli tartományi elnök egyenesen arról beszélt , hogy az idei télre a jelszó a nyitás , különösen, hogy az államtól minden társaság/vállalkozás egy fix támogatást kap , így egy esetleges kevesebb vendégszámmal is megéri üzemeltetni.
Conte időközben beszélt az alpesi országok kormány/tartományfőivel. Javaslatát egyedül a köztudottan síellenes Söder /Bajor tartományfőnök/ támogatta. Conte felvetését a saját országában is leszavazták, hét tartomány is ellene van , így többek közt Friaul , Lombardia , Dél-Tirol. Friaulban továbbra is tartják magukat a december 18-i nyitáshoz.
Svájcban , ahol egyébként is nyitva vannak a síterepek eleve őrültségnek tartják az ötletet.