Hórukk Síkupa: száz magyar síző versenyzett a Tátrában
2018.01.29.
Wesselényi Andrea
2018. január 18-21 között megrendezésre került a XVI. Hórukk Amatőr Sí- és Snowboard Bajnokság a Magas-Tátrában. A négy napos rendezvény annyira jól sikerült, hogy a szervező Lupus Travel a jövő évi Hórukkra már a teljes szállodát lefoglalta.
Ezek az érmek és kupák + ajándékcsomagok kerültek a dobogósokhoz
165 magyar síző jött el és közülük 100-an neveztek be a Hórukk Síkupára. A versenyprogramról a Magyar Síakadémia csapata gondoskodott, a szervezésbe bekapcsolódott támogatásával a Szlovák Idegenforgalmi Hivatal, nekik köszönhetően volt elérhető a verhetetlen ár-érték arány. (4 nap 3 éjszaka félpanzióval, wellnessel + 2 napos síbérlet = 247 euró, ebben az árban benne volt a versenyre való nevezés, az EUB utasbiztosítás és a programok is)
Ahogy tavaly, idén is a gyönyörű, 4 csillagos Hotel Horizont volt a a szállásunk, amit többek között az ízléses belső terei, kényelmes szobái, a Lomnici-csúcsra nyíló pazar panorámája és a kiváló konyha miatt szerettünk meg.
Ráadásul, ezúttal már rutinosak voltunk, mert tudtuk, hogy tartozik egy profi jégpálya is a hotelhez, így vittük a korcsolyákat, hokiütőket és egy bemelegítő jégkorong csatával indítottunk az érkezés napján. Mindezt kavargó hóesésben, hogy átérezzük a tátrai tél hangulatát. Utána hihetetlen jól esett a lazulás a masszázs-jakuzziban, innentől a hétvége minden napján beiktattunk egy óra wellnesst.
A szálloda a lomnici pályáktól kb. 3 km-re van, transzfer-síbuszt is igénybe lehet venni, de mi autóval jártunk át, mivel a parkolás ingyenes, frappánsan szervezett. Mindig kaptunk parkolót a sípálya közvetlen közelében, nem kellett helyet keresgetni, sem gyalogolni. A tátralomnici pályarendszer alsó része a kezdőknek van kitalálva, a felsőbb részen lévő piros pálya már tartogatott kihívásokat, a nyereg pedig igazi csemege a jól síelőkek. Most szerencsére bőségesen volt hó odafenn, lehetett bátran csúszni pályán és pályán kívül is, amíg bírtuk erővel. A kétüléses lift is járt a nyeregben folyamatosan és alig volt sorbanállás.
Az időjárás vegyes volt, napsütéstől a hóviharig mindent kaptunk, ködöt és sötét felhőket is, voltak verőfényes időszakok is, amikor tudtunk fotózni. Minden nap esett némi hó is, minden pálya ment, estére a meredek részeken ez is koripályává alakult.
Az amatőr síverseny szombaton kora délután volt a 9-es Bukova Hora pálya alsó szakaszán. Tavalyhoz képest hosszabb és meredekebb volt a pálya, de a közepén volt egy lassító rész, így végül nem bizonyult veszélyesnek, sérülés nélkül ért célba mindenki. Gyors és frappáns volt a szervezés (köszönet a Síakadémia csapatának!), alig vesztettünk időt a versenyzéssel, és tudtunk folytatni a síelést. A napot egy hosszú csúszással zártuk a nyeregtől a parkolóig, ami több mint 1000 méternyi szintkülönbség. Ez volt a legnagyobb élmény!
Szombaton a felvonók zárása után meglepetés ért, éppen akkor indult a Vertical Grand Tour sítúraverseny. Nagy hangulat volt, hatalamas dobokkal, sok lelkesítő nézővel és fantasztikus sportemberekkel, a rajt pillanata a nézőkben is adrenalint termelt.
U6 korosztály:
1. Molnár Csanád
. Vass Zsombor
3. Sajti Gábor
U8 Fiú
1. Sipos Balázs
2. Bíró Dominik
3. Banka Boldizsár
U8 Lány
1. Németh Berta
2. Deme Bori
3. Kriszt Emese
U10 Fiú
1. Kriszt Nándor
2. Márta Miksa
3. Pásztor Bálint
U10 Lány
1. Strausz Hanna
2. Klausmann Tamara
3. Németh Emma
U12 vegyes
1. Tengely Soma
2. Deme Romi
3. Gyarmati Rozina
U14 Fiú
1. Szőllősi Martin
2. Sipos Szilárd
3. Freytag Bence
U16 vegyes
1. Fehér Boróka (kora fölötti korosztályban indult)
2. Kovács Bálint
3. Skáfár Virág
U21 profi
1. Dér Bence
2. Záprel Zsombor
3. Szabó Levente
U21 vegyes
1. Szadai Benjamin
2. Szadai Dávid
3. Páll Kata
Masters 1 Férfi
1. Boros Bálint
2. Wesselényi Tamás
3. Tarnóczy Balázs
Masters 1 Női
1. Kiss Cecília
2. Asztalos Lilla
3. Kiss Adrienn
Masters2 Férfi profi
1. Banka Zsolt
2. Szőllősi Sándor
3. Asztalos Miklós
Masters2 Férfi amatőr
1. Sipos István
2. Tengely Sándor
3. Németh Balázs
Masters2 Női
1. Vancsay Viktória
2. Wesselényi Andrea
3. Ilovszky Rita
Masters3 Férfi
1. Szabó Ádám
2. Szilágyi Mihály
3. Apjok István
Masters4 Férfi
1. Dr Brezovits lászló
2. Dézsán Zoltán
3. Forgó Antal
Családi verseny győztesei:
1. Sipos család és Szadai család holtversenyben
2. Asztalos család
3. Kiss család és Imrei család holtversenyben
Ahogy tavaly, idén is a gyönyörű, 4 csillagos Hotel Horizont volt a a szállásunk, amit többek között az ízléses belső terei, kényelmes szobái, a Lomnici-csúcsra nyíló pazar panorámája és a kiváló konyha miatt szerettünk meg.
Ráadásul, ezúttal már rutinosak voltunk, mert tudtuk, hogy tartozik egy profi jégpálya is a hotelhez, így vittük a korcsolyákat, hokiütőket és egy bemelegítő jégkorong csatával indítottunk az érkezés napján. Mindezt kavargó hóesésben, hogy átérezzük a tátrai tél hangulatát. Utána hihetetlen jól esett a lazulás a masszázs-jakuzziban, innentől a hétvége minden napján beiktattunk egy óra wellnesst.
A szálloda a lomnici pályáktól kb. 3 km-re van, transzfer-síbuszt is igénybe lehet venni, de mi autóval jártunk át, mivel a parkolás ingyenes, frappánsan szervezett. Mindig kaptunk parkolót a sípálya közvetlen közelében, nem kellett helyet keresgetni, sem gyalogolni. A tátralomnici pályarendszer alsó része a kezdőknek van kitalálva, a felsőbb részen lévő piros pálya már tartogatott kihívásokat, a nyereg pedig igazi csemege a jól síelőkek. Most szerencsére bőségesen volt hó odafenn, lehetett bátran csúszni pályán és pályán kívül is, amíg bírtuk erővel. A kétüléses lift is járt a nyeregben folyamatosan és alig volt sorbanállás.
Lankás pályák a tátralomnici síterep alsó részén
Célkapu a Hórukkon
Nem könnyű ráfordulni a Lomnici-nyerege fekete pályára.
Hegyre fel! Így rajtolt el a Vertical Grand Tour Tátralomnicon
A hangulat a szállodában folytatódott, ahol az ünnepélyes eredményhirdetés és díjátadó után Takács Nikolas koncert és buli zárta az utolsó estét.
Takács Nikolas koncert az elengáns rendezvényteremben - itt volt a díjkiosztó is.
Eredmények kategóriánkánt - Ők állhattak a dobogóra
A "törpördög" korosztály díjazottjai: Gulyás levente és Imrei LénaU6 korosztály:
1. Molnár Csanád
. Vass Zsombor
3. Sajti Gábor
U8 Fiú
1. Sipos Balázs
2. Bíró Dominik
3. Banka Boldizsár
U8 Lány
1. Németh Berta
2. Deme Bori
3. Kriszt Emese
A dobogón Németh Berta (8 éves)
1. Kriszt Nándor
2. Márta Miksa
3. Pásztor Bálint
U10 Lány
1. Strausz Hanna
2. Klausmann Tamara
3. Németh Emma
U12 vegyes
1. Tengely Soma
2. Deme Romi
3. Gyarmati Rozina
U14 Fiú
1. Szőllősi Martin
2. Sipos Szilárd
3. Freytag Bence
U16 vegyes
1. Fehér Boróka (kora fölötti korosztályban indult)
2. Kovács Bálint
3. Skáfár Virág
U21 profi
1. Dér Bence
2. Záprel Zsombor
3. Szabó Levente
U21 vegyes
1. Szadai Benjamin
2. Szadai Dávid
3. Páll Kata
Masters 1 Férfi
1. Boros Bálint
2. Wesselényi Tamás
3. Tarnóczy Balázs
A dobogón: 1. Boros Bálint, 2. Wesselényi Tamás, 3. Tarnóczy Balázs
1. Kiss Cecília
2. Asztalos Lilla
3. Kiss Adrienn
Masters2 Férfi profi
1. Banka Zsolt
2. Szőllősi Sándor
3. Asztalos Miklós
Masters2 Férfi amatőr
1. Sipos István
2. Tengely Sándor
3. Németh Balázs
Masters2 Női
1. Vancsay Viktória
2. Wesselényi Andrea
3. Ilovszky Rita
A dobogón: 1. Vancsay Viktória, 2. Wesselényi Andrea, 3. Ilovszky Rita